Booking.com

Pula közel 60 ezer lakosával az Isztriai-félsziget legnagyobb városa. Pulát a turisták elsősorban a város jelentős római kori emlékei valamint lankás strandjai miatt keresik fel. Pula városa ápolja a borászat és halászat hagyományait, jelentős a turizmusa és kikötője is kiemelkedő helyet foglal el. Pula még a római idők óta közigazgatási központ is, de a mai kor emberének is tartogat meglepetéseket.


Pula legjelentősebb látnivalója: Amfiteátrum (Aréna)

Az egyik leghíresebb látnivaló Pula városában az Amfiteátrum vagy Aréna, mely a római időkből maradt ránk. Az amfiteátrum minden szempontból jelentős hatással van a pulai városképre. Alakja ovális és valamikor közvetlenül a tengerparton állt, így a színházi előadásoknak a csodás természet szolgáltatott egyedi hátteret. Fénykorában 23.000 nézőt is be tudott fogadni a becslések szerint.
Manapság koncerteknek, fesztiváloknak ad otthont. 1954. óta minden évben itt rendezik meg a Pulai Filmfesztivált, ahol kiosztják az Arany Aréna díjat.
Az amfiteátrumot belépőjegy megváltása után belülről is megcsodálhatjuk. A belépőjegy árai 2019-ben felnőttek részére 50 kn/fő, gyermekek részére 25 kn/fő.
2019-ben számos érdekes programmal, koncerttel és fesztivállal várják a látogatókat a pulai arénába, ezekre az eseményekre természetesen külön jegyet kell váltani.


További látnivalók Pulában

Hangulatos óvárosában szintén érdemes tenni egy sétát, valódi időutazásban lehet részünk. Különböző stílusok építészeti emlékei sorakoznak itt egymás után, karöltve a kávézók és falatozók sorával.
Pula Óvárosának határát jelzi Sergius diadalíve, mely ma is a modern várost és az óvárost különíti el egymástól. A város másik kikerülhetetlen helye a Fórum, mely a római kor óta viseli ezt a nevet. Ma kávézók sokaságát találjuk itt, de ugyancsak itt kapott helyet a városháza szép épülete és Augustus temploma.


Pulai strandok

Pula strandjait elsősorban a sziklás part jellemzi, mely lehet néhol betonozott vagy kavicsos. A Hotel Pula mellett található Valkane strand tisztaságának és rendezettségének köszönhetően megkapta a kék zászlós címet. Egyik része betonozott, másik része kavicsos és kiépített bejárókkal rendelkezik mozgássérültek számára is.
A Hotel Histria közvetlen közelében találjuk a Histria strandot, mely egy kavicsos strand és kiválóan alkalmas kisgyermekes családok részére, mert sok árnyékot adó fa öleli körül. További kavicsos strandok az Ambrela és Gortanova uvala nevet viselik.
Ha homokos strandot keresünk a környéken, akkor Pješčana uvalat és Medulint érdemes meglátogatni. Erről és még több homokos strandról bővebben itt írtunk.


Izgalmas programok, érdekességek Pula városában

Kalandpark

Az izgalmas időtöltést kedvelőknek kedvére lesz a pulai kalandpark, mely a Lungomare sétányon kapott helyet. A kalandpark 2500 négyzetméteren terül el és 9-21 óra között látogatható, április 1-től.

Vízalatti park

A Verudela vízalatti park a Brioni Hotel alatt található és igazán különleges élményt nyújt a látogatóknak. Egy speciális „sisakot” kell hozzá felvennünk, mely biztosítja számunkra a levegőt valamint lent tart a víz mélyén. Séta közben megetethetjük a halakat, megpihenhetünk a padon vagy szemügyre vehetünk hajóroncsokat. Egy séta 20 percig tart.

Hajókirándulás a közeli Brijuni szigetekre

A Brijuni szigetcsoport az egykori jugoszláv államfő Tito magánrezidenciája volt és az 1980-as évekig nem volt látgatható. A szigetcsoport 14 szigetből áll és 1983 óta Nemzeti Parkként működik. A hajójáratok a Pula melletti Fažana településről indulnak, de többen szerveznek hajókirándulást a pulai kikötőből is. Aki szívesen kirándulna messzebbre, akár Velencét is meglátogathatja Pulából hajóval.

⚓??⛵??

Ha szívesen kirándulnál az Isztrián, válogass kedvedre összefoglalónkból, mely az Isztria eldugott természeti kincseire fókuszál.


Szállás Pula városában

Pula Horvátország egyik legnépszerűbb városa. Nyaralás: szállás, hotel apartman Pula legjobb helyein.

Hotelek szállodák Pula – az 5 legjobb

Több vendég értékelése alapján Pula legjobb hotelei a következők:

Boutique Hotel Valsabbion – 20 méterre a parttól!! Ellenőrizd a foglaltságot itt.

Boutique Hotel Oasi – medencével és wellness résszel! Képek, további információk itt.

Hotel Modo – az egyik legtöbbet foglalt pulai hotel. Részletek a szállodáról itt.

Adrion Aparthotel – wellness, medence, tengerpart. Képek itt.

Park Plaza Arena Pula – a tengertől 50 m távolságra! Nézd meg mi foglalható itt.

Mutasd az összes pulai szállodát!

Népszerű apartmanok Pula városában


Booking.com